Amit tudnia kell a weboldal készítés folyamatáról!

I. FEJLESZTÉST MEGELŐZŐ FELADATOK

Mielőtt belekezdünk a fejlesztésbe, szükséges megteremteni a weboldal működéséhez szükséges alapokat.

1. Weboldal csomag és szolgáltatások kiválasztása

Első feladat, az igények összeszedése és ez alapján kiválasztása, hogy melyik fejlesztési csomagba fér bele a weboldal fejlesztés.

A megrendelő részéről szükséges, hogy minél pontosabban meg tudja fogalmazni az igényeit. A későbbiekben annál könnyebb dolgunk lesz a megavalósítás során. Arra kell törekednünk már az elején, hogy az igények megfogalmazása egy igénydefinícióvá formálódjon, ami a fejlesztés folyamán az alapját képezi megvalósításnak.

Fontos még az elején eldönteni, hogy milyen célra szeretnénk a weboldalunkat használni, továbbá azt is, hogy kik azok az emberek, vagyis a célcsoport, akiket el akarunk érni velük.

A fejlesztés az előzetes megbeszélések egyeztetések, szerződéskötés után, a projekt 50%-ának kifizetése után kezdődik meg.

2. Domain, webtárhely, SSL kiválasztás lefoglalás

A fejlesztés következő lépése a webtárhely és a kiválasztott domain név lefoglalása. A továbbiakban a fejlesztés itt zajlik, természetesen jelszóvédett környezetben.

Ha meghatározásra kerül az igény, akkor már könnyen eldönthető, hogy milyen tárhely csomagra van szükség a biztonságos üzemeltetéshez.
A webtárhely és a domainnév a megrendelő tulajdonában van, amelynek a megrendelés után csupán éves fenntartási költségei vannak a kiválasztott szolgáltató felé.

III. ALAP WEBOLDAL CSOMAG

A csomag egy alap weboldalt tartalmaz, amelyben bemutathatja cégét, vállalkozását. Mondhatjuk azt, hogy ez a minimális feltétele az online jelenlétnek. Valójában egy névjegykártya online kiterjesztett verziójának is tekinthetjük.

Az online kommunikáció egy Alap weboldallal csak minimálisan valósítható meg. De minden webfejlesztés ezzel a lépéssel kezdődik, és a CMS rendszerek modularitásából adódva később is könnyen továbbfejleszthetőek.

1. Weboldal struktúra és dizájn

Ha az igények megfogalmazása során alapos munkát végeztünk, akkor már könnyű dolgunk lesz a weboldal struktúrájának meghatározásában.

Ez annyit foglal magában, hogy meghatározzuk, milyen menüpontokat szeretnénk a weboldalra, és azok nagyjából milyen tartalommal fognak rendelkezni.

El kell döntenünk azt is, hogy a főoldalon milyen üzenetet szeretnénk közölni a látogatókkal, mert az alapvetően határozza meg a főoldal tartalmát.

Dizájn szempontjából pedig az alapvető irányt és stílusjegyeket kell meghatározni.

2. Weboldal szöveg

A következő és talán az egyik legnehezebb feladat a weboldal szövegének elkészítése.

Ez kétféle módon történhet.

  1. A megrendelő maga írja meg a weboldal szövegét.

Ez ugyan olcsóbb megoldásnak tűnik, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb megrendelőnek beletörik a bicskája. Ezáltal időben hatalmas csuszásba kerül a projekt, vagy meg is hiúsulhat.

Arról nem is beszélve, hogy a keresőoptimalizálási szempontok figyelembevétele ebben az esetben kimaradnak.

  1. Szövegíróval íratjuk a szöveget

Ez a drágább megoldás. Egy átlagos 4-5 oldalból álló weboldal, ami mondjuk 15-20 ezer karakter, az minimum plusz 30-60 ezer forintot jelent, de amellett, hogy időben kész lesz, a keresőoptimalizálás szempontjából is rendben lesz a szöveg. A projekt pedig biztos megvalósul.

3. Dizájn kialakítás és tartalom feltöltés

A dizájn kialakítás és a tartalom feltöltés csak a weboldal szövegének elkészülte után kezdődhet el. Alapvetően, a tartalmi struktúra és dizájn nagy részét, a szöveghez viszonyítva lehet kialakítani. Tehát a szöveg alapvető befolyással van a dizájn kialakítására.

Ennek a folyamatnak a során kerül sor a weboldal logó elkészítésére is, amelynek illeszkedni kell a weboldal dizájnjába, színvilágába. A fejlesztésnek ez egy viszonylag hosszabb folyamata, amely során a megrendelővel történő folyamatos egyeztetések során érünk el a végeredményig.

Az Alap Weboldal csomagba tartalmilag 4-5 oldal kialakítása fér bele. Általában az alábbiak szerint.

A „Főoldal” ami egy összefoglaló a vállalkozásról, ahol az újonnan érkező vásárlókkal a legfontosabb üzeneteket közöljük. Fő funkciója az érdeklődés felkeltése kell, hogy legyen.

A „Bemutatkozás” oldal a vállalkozás, vagy a szolgáltató személyes bemutatása, szakmai preferenciáinak megjelenítésével a bizalomépítést kell szolgálnia.

A „Szolgáltatások” oldalon a vállalkozás szolgáltatásainak rövid összefoglaló bemutatását kell megjeleníteni.

A „Kapcsolat” oldalon jelenítjük meg a kapcsolati, elérhetőségi adatokat, időpontokat. Esetleg egy kapcsolati űrlapon, közvetlen üzenetküldési lehetőséget biztosítunk. És természetesen Google térkép megjelenítését is itt lehet, ha szükséges.

Természetesen a dizájn és tartalom kialakításánál kiemelt figyelmet fordítunk a mobilra való optimalizálásra.

4. Extra szolgáltatások (Google Analitycs, Google Cégem)

A weboldal látható részének (Frontend) véglegesítése után kezdődik el a háttér szolgáltatások beállítása.

A WordPress vagy Joomla fejlesztés során, a felhasználó kap egy adminisztrációs felületet, amin keresztül maga is tud a későbbiekben változásokat eszközölni a weboldalán.

Különböző kiegészítő szolgáltatásokkal tovább lehet növelni a weboldal tudását, hatékonyságát.

Az Alap Weboldal csomag tartalmazza egy Google Analitycs fiók létrehozását és annak összekötését a weboldallal, ahol a tulajdonos a későbbiekben nyomon tudja követni a weboldala látogatottságát.

Plusz tartalmaz még, igény esetén, egy Google Cégem oldal létrehozását, amivel felkerülhet a szolgáltatás a Google térképre, ahol a szolgáltatással kapcsolatos értékeléseket és véleményeket gyűjtheti az tulajdonos és ezt egy plugin segítségével a weboldalon meg is jeleníthetjük.

5. ALAP WEBOLDAL átadása

A fejlesztési folyamat befejeztével átadásra kerül az Alap Weboldal. Átadásra kerülnek a tárhely és weboldal jelszavai. Átadás után csak a tárhely és a domain éves költségei jelentkeznek majd.

A weboldal készítésnek csak egyszeri költsége van és a megrendelő tulajdonába kerül átadás után.

IV. MATRIX – KONTENT CSOMAG

Ez a csomag tartalmazza mind azt, ami az „Alap Weboldal csomag” tartalma, de tartalmilag sokkal bővebb.

Egy blog beindításával stabil alapot képez egy sikeres tartalommarketing stratégia megvalósításához. Mindemellett egy weboldal keresőoptimalizálás szempontjából is jobban teljesít hosszú távon, ha weboldal témája bővebben van kifejtve és rendszeresen frissülő tartalom jelenik meg rajta.

1. Szolgáltatásoknak külön oldal

Az Alap Weboldal csomag tartalmazza a szolgáltatások rövid bemutatását, de több szolgáltatás esetén szükséges azok részletes, külön oldalon történő bemutatása is.

Ennek azon kívül, hogy a látogató számára információt szolgáltatunk a részletekről, tartalommarketing és SEO szempontjából is jelentősége lesz a későbbiekben.

2. Blog oldal kialakítás

Ha valaki szolgáltat, vagy akár webáruházat üzemeltet is, hosszútávon sok hirdetési költséget spórolhat meg egy rendszeresen frissített blog működtetésével.

Egy blog a sikeres tartalommarketing alapvető eszköze. Indulásként 4-5 cikk megírásával érdemes indítani, a folyamatos és rendszeres új tartalmak pedig a promóciós stratégia részét kell, hogy képezzék.

Jelentősége természetesen SEO szempontjából sem elhanyagolható.

3. SEO (Blog cikkek, képek, stb)

Szolgáltatásaink részletes kifejtésével és blog indításával megképeztük az alapját egy jó tartalom-marketing kialakításának. Ezért innentől kezdve az oldal keresőoptimalizálását sem vehetjük fél vállról.

Egy weboldal keresőoptimalizálásának első lépése az, hogy némi kulcsszó kutatás után, a megfelelő keresőszavakat kiválasztva, az oldal tartalmát úgy módosítjuk, hogy a Google kereső algoritmusához a lehető legjobban idomuljon. Ez a kulcsszavak meghatározása és az oldal fejlécek megfelelő kitöltése után, a szövegek némi átalakítását, kiegészítését, a dizájn elemek optimalizálását, és természetesen a megfelelő eszközökkel történő mérést jelent.

Mivel ez egy komplex feladat és alapvetően meghatározza a weboldal tartalma, leginkább akkor végezhető, ha a weboldal elkészült és egyben látszik a teljes tartalom.

4. Matrix – Kontent csomag átadása

A fejlesztési folyamat befejeztével átadásra kerül a Matrix – Kontent csomag. Átadásra kerülnek a tárhely és weboldal jelszavai. Átadás után csak a tárhely és a domain éves költségei jelentkeznek majd.

A weboldal készítésnek csak egyszeri költsége van és a megrendelő tulajdonába kerül átadás után.

IV. MATRIX - SOCIAL MEDIA CSOMAG

A közösségi média jelentőségét manapság már senkinek nem kell magyarázni. Egy vállalkozás szempontjából a közösségi média, egy közösség építésének lehetőségét adja a vállalkozó kezébe.

A közösségi média marketing a tartalom marketinggel együtt, hatványozottan fejthetik ki a hatását a vállalkozás sikerességére.

1. Facebook oldal létrehozás

Létrehozzuk a vállalkozás Facebook oldalát, beállítjuk, legyártunk hozzá egy a vállalkozáshoz illő fejléc képet és egy profilképet vagy logót.

2. Instagram oldal létrehozás

Létrehozzuk a vállalkozás Instagram oldalát, beállítjuk, legyártunk hozzá egy a vállalkozáshoz illő fejléc képet és egy profilképet vagy logót.

3. Blog oldal összekötés a Facebook-kal

A blog oldalon megjelenő cikkek automatikusan megjelennek a Facebook oldal hírfolyamában.

4. Blog oldal összekötés az Instagram-mal

A blog oldalon megjelenő cikkek automatikusan megjelennek az Instragram oldal hírfolyamában.

5. SEO (Blog cikkek, képek, stb)

Egy weboldal keresőoptimalizálásának első lépése az, hogy némi kulcsszó kutatás után, a megfelelő keresőszavakat kiválasztva, az oldal tartalmát úgy módosítjuk, hogy a Google kereső algoritmusához a lehető legjobban idomuljon. Ez a kulcsszavak meghatározása és az oldal fejlécek megfelelő kitöltése után, a szövegek némi átalakítását, kiegészítését, a dizájn elemek optimalizálását, és természetesen a megfelelő eszközökkel történő mérést jelent.

Mivel ez egy komplex feladat és alapvetően meghatározza a weboldal tartalma, leginkább akkor végezhető, ha a weboldal elkészült és egyben látszik a teljes tartalom.

7. Matrix – Social Media csomag átadása

A fejlesztési folyamat befejeztével átadásra kerül a Matrix – Social Media csomag. Átadásra kerülnek a tárhely és weboldal jelszavai. Átadás után csak a tárhely és a domain éves költségei jelentkeznek majd.

A weboldal készítésnek csak egyszeri költsége van és a megrendelő tulajdonába kerül átadás után.

IV. MATRIX - ONLINE KOMMUNIKÁCIÓ CSOMAG

A ’Matrix Online Kommunikáció csomag’, csakis az ’Matrix – Social Media csomaggal’ együtt lehet teljes értékű. Habár külön-külön is megrendelhető és megvalósítható, de igazi hatása, csak akkor van, ha ezeket a kommunikációs csatornákat rendszerben, az együttes erejük hatástöbbszörözését kihasználva alkalmazzuk.

A ’Matrix Online Kommunikáció csomag’ és a ’Matrix – Social Media csomag’ együttes magvásárlásával egy igazi marketing kommunikációs gépezet kerül birtokába, aminek használatával igazán komoly marketing stratégia és komoly kampányok vitelezhetőek ki.

1. Időpontfoglalás komponens

Időpontfoglaló komponensre akkor van szüksége, ha ön a szolgáltatását meghatározott időpontban nyújtja.

Számos időpontfoglaló segédprogram használatára van lehetőség. Mindenek előtt el kell döntenie, hogy mik az elvárásai, az időpontfoglalással kapcsolatban.

  • Időpont foglalása és e-mail értesítés küldése
  • Foglalással egy időben díjbekérő küldése
  • Foglalással egy időben online fizetés és online számlázás

Az igények eldöntése után kerül kiválasztásra az időpontfoglaló komponens, amelynek az ára külön tétel (általában 20-80 € körül mozog és éves licencdíjat jelent). Ez szintén a megrendelő tulajdonába kerül.

Majd megtörténik a telepítés és az az igények alapján történő konfigurálás, személyre szabás, tesztelés.

2. Űrlap komponens adatbekéréshez

Ha ön ügyfeleitől, vagy potenciális ügyfeleitől rendszeresen adatokat akar bekérni, esetleg kérdőíveket, felméréseket akar velük kitölteni, vagy szolgáltatás megrendelésekor plusz információkat szeretne bekérni, akkor van szüksége egy űrlap komponensre.

Nagyon sokrétű a felhasználási lehetősége ennek a kiegészítőnek, akár meglévő ügyfelekkel való kommunikációról van szó, akár a potenciális ügyfelek irányába történő marketing folyamatok során.

Ebben az esetben is számos program használatára van lehetőség, amely az igények pontos megfogalmazása után kerül kiválasztásra.

Az ára külön tétel ebben az esetben is (általában 40-100 € körül mozog és éves licencdíjat jelent). Ez szintén a megrendelő tulajdonába kerül.

Majd megtörténik a telepítés és az az igények alapján történő konfigurálás, személyre szabás, tesztelés.

3. E-mail marketing komponens

Ha ön rendszeresen szeretne kommunikálni meglévő vagy potenciális ügyfeleivel, akkor egy e-mail marketing szoftver használata elkerülhetetlen. Egy e-mail adatbázis, amit a weboldalán épít és a potenciális érdeklődőket tartalmazza, hosszútávon, felbecsülhetetlen érték egy vállalkozás marketingjében.

Mind a WordPress, mind a Joomla tartalomkezelő rendszer alá kiváló email marketing komponensek állnak rendelkezésre.

Tudásuk nagyon sokrétű, használatuk igényel némi szakértelmet. Ezért a telepítési és konfigurációs díj tartalmazza a program betanítását is.

Az ára külön tétel ebben az esetben is (általában 50-150 € körül mozog és éves licencdíjat jelent). Ez szintén a megrendelő tulajdonába kerül.

4. Weboldal biztonsági komponens

Ha ön weboldalát üzleti tevékenységre használja, nélkülözhetetlen, hogy a védelmére ne fordítson figyelmet.

Ha weboldalát biztonsági komponens nélkül üzemelteti, az olyan, mint ha nyitna egy üzlethelységet egy elhagyatott környéken, amelybe nem szerel riasztó berendezést és még a kirakat üvegében is csak normál üveget használ.

Ha ügyfelei adatát gyűjti és kezeli weboldalával, akkor kvázi kötelessége azok biztonságáról is gondoskodni.

Mit tud egy biztonsági komponens?

  • Logolja az oldal látogatóit és azok tevékenységeit
  • Kiszűri és blokkolja a gyanús tevékenységeket
  • Létrehozhat benne IP fekete listákat (vagyis kitilthat Ip címeket vagy IP tartományokat azoldaláról)
  • Létrehozhat benne IP fehér listákat (vagyis csak megadott IP címek látogathatnak az oldalára)
  • Spam botok blokkolása
  • Vírusok figyelése blokkolása
  • Víruskeresés
  • Backup
5. Online Kommunikációs Stratégia a következő fél évre

Az online kommunikáció TERV NÉLKÜLI megvalósítása, általában vagy teljes kudarc, vagy messze elmarad az elvárt vagy elképzelt eredményektől.

Akár egy szolgáltatás, akár termék értékesítéséről van szó, a siker a meglévő és potenciális ügyfelekkel történő kommunikáció hatékonyságán fog eldőlni. Ezt a sikert pedig nem lehet megalapozni ad-hoc kommunikációval.

Bármilyen vállalkozás esetében egy minimum fél éves kommunikációs stratégia szükséges legalább.

Mit kell ennek tartalmaznia?

  • Csatornák meghatározása: Facebook, Instagram, Youtube, e-mail potenciális érdeklődők, e-mail meglévő ügyfelek, weboldal, blog, hírdetések
  • Csatornákon való kommunikációs formák meghatározása
  • Témaötletek a különböző csatornákra lebontva ötletbörze jelleggel
  • Publikációs terv csatornánként, heti bontásban
6. GDPR (ASZF + Adatvédelmi szabályzat)

A General Data Protection Regulation (GDPR – általános adatvédelmi rendelet) egy olyan Európai Uniós rendelet, amely szabványosítja a vállalatok és a hatóságok által feldolgozott és birtokolt személyes adatokra vonatkozó szabályokat.

Ahhoz, hogy a weboldalad GDPR kompatibilis legyen, rendelkeznie kell a megfelelő tartalmú Adatvédelmi szabályzattal és Általános szerződési feltételekkel.

Ha továbbra is kérdése van a weboldal készítéssel kapcsolatban?